2007-ben immár harmadik alkalommal kerül kiosztásra az CIB Bank, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége, valamint a Kirowski által közösen alapított "Az Év Internetes Kereskedője Díj", melynek célja az hazai internetes kereskedelembe vetett bizalom folyamatos erősítése mellett, hogy - a jutalmazáson túl - szélesebb körben is ismertté és elismertté tegye azt az internetes kereskedőt, aki a legtöbbet tette a hazai e-kereskedelem területén, és ezen a területen a legjobbnak bizonyult. Az idei év legjobb e-kereskedője mellett díjat kap az a vállalkozás is, akit a szakmai zsűri 2007 legígéretesebb internetes kereskedőjének tart.

Tájékoztatjuk kedves látogatóinkat, hogy Az Év Internetes Kereskedője Díj közönségszavazási időszaka október 21-én lezárult. Leadott szavazataikat köszönjük, a szavazatok összesítése alapján a tíz legjobb e-kereskedő, akik az Önök szavazatai alapján idén versenybe szállhatnak az Év Internetes Kereskedője címért, a következők:

  • Bookline.hu
  • Cherryon.hu
  • Depo.hu
  • Edigital.hu
  • Netpincér.hu
  • Ppo.hu
  • Surányihifi.hu
  • Teszvesz.hu
  • Topsport.hu
  • Vatera.hu

Az Év Internetes Kereskedője Díj ünnepélyes kiosztására 2007. november 8-án a Budapesti Corvinus Egyetemen került sor. A megtisztelő cím elnyerésével a VATERA.hu jogot szerzett arra, hogy egy évig használhassa "Az Év Internetes Kereskedője 2007" megjelölését, valamint az alapítók és a médiatámogatók által felajánlott online kampányt, és számos további kedvezményt is igénybe vehet. A fődíj mellett a szakmai zsűri kiválasztotta az Év Legígéretesebb Internetes Kereskedőjét is, amit a Netpincér.hu nyert meg. Mind a két díjazottnak valamint a jelölteknek egyaránt gratulálunk!

A 2007. novemberi díjátadón két kategóriában osztottunk ki díjat:



A GKIeNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. Év Internetes Kereskedője 2007. díjátadón elhangzott Online áruházak Magyarországon című prezentációját itt tekintheti meg.

A Paulin Kristóf által tervezett díjról itt tudhat meg többet.

Tekintse meg a díjátadón készült képeket itt!

Az Év Internetes Kereskedője díj a magyar sajtó tükrében.»